Magyarország legfiatalabb, első női köztársasági elnökét választotta meg az Országgyűlés Novák Katalin személyében. Az ellenzék némi belső vita után Róna Pétert jelölte – hiába.
2022. március 16. 16:44
p
1
0
0
Mentés
Kacsoh Dániel és Szalai Laura írása a Mandiner hetilapban
„A magyarok békét akarnak, én pedig elnökként a békesség embere akarok lenni” – hangsúlyozta beszédében Novák Katalin. A politikust 137 igen szavazattal választotta meg az Országgyűlés múlt csütörtökön Magyarország rendszerváltás utáni hatodik köztársasági elnökévé. Áder János utódjaként nemcsak az első női, hanem a legfiatalabb államfő is lesz.
Novák Katalin ugyan még csak idén lesz 45 éves, a politikában már több mint egy évtizede tevékenykedik. Karrierjét a külügyi területen kezdte: 2001 és 2003 között kormánytisztviselő volt a Külügyminisztérium több főosztályán, majd 2010-ben – a gyermekekkel otthon töltött évek után – Martonyi János külügyminiszter tanácsadója lett. 2012-ig töltötte be a pozíciót, akkor Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kabinetfőnöke lett. Két évvel később az életrajza alapján és Balog Zoltán ajánlására Orbán Viktor a családügyi államtitkári posztra választotta ki. E tisztséget Novák Katalin 2020-ig töltötte be, közben a külpolitikai vonal sem került háttérbe: 2013–2014-ben a külügyi tárca frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa is volt, 2016–2017-ben pedig a nemzetközi ügyekért is felelt államtitkárként az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Novák Katalin korábban külföldi tanulmányokat folytatott Franciaországban, az École Nationale d’Administrationon és az Institut d’Études Politique de Paris-n, továbbá az Egyesült Államokban is; felsőfokon beszél angolul, németül, franciául, valamint középfokon spanyolul.
A családpolitika változatlanul a szívügye lesz, kiegészülve a fenntarthatóság témájával”
Növekvő befolyás, központban a családügy
Ahogyan a családügy egyre fontosabbá vált a Fidesz politikájában, úgy nőtt Novák Katalin befolyása is a pártban és a kormányban, 2020 óta ő a legbefolyásosabb nő a Forbes listájának közéleti kategóriájában. 2015-ben az ő szervezésével indult a kétévente esedékes Budapesti demográfiai csúcs, amely mostanra a konzervatív, családbarát erők kiemelt nemzetközi eseményévé vált. A 2017-es találkozón jelentette be Orbán Viktor, hogy 2018 a családok éve lesz, azóta lényegében minden fontosabb családügyi intézkedés bejelentése Novák Katalin nevéhez fűződik. 2019-ben a februári miniszterelnöki évértékelő után is ő volt az, aki részletezte a családvédelmi akciótervet, 2020 októberében pedig miniszteri pozíciót kapott azért, hogy a kormány minél magasabb szinten védje a családokat, és segítse elő az életszínvonaluk növekedését.
Eközben, 2017-ben a Fidesz alelnökévé választották a politikust, és attól az évtől a párt külügyi titkári posztját is betöltötte. Kiemelt szerepe volt a Fidesz nemzetközi pozicionálásában, s ő jelentette be az Európai Néppártból való kilépését tavaly márciusban. A távozás után Novák az Orbán által európai reneszánszként emlegetett, a jobboldal megújulását célzó folyamat részeként zajló párbeszédnek is aktív szereplője lett – elég arra gondolni, hogy jelen volt a tárgyalásokon, amelyeket például Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjével, Santiago Abascallal, a spanyol Vox elnökével vagy éppen Matteo Salvinivel, az olasz Liga elnökével folytattak.
Előttem az utódom. Áder János és Novák Katalin az Országgyűlés plenáris ülésén március 10-én Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Novák Katalin tehát két fő szakpolitikai területen, a családügyben és a külpolitikában a Fidesz és a kormány kiemelt politikusa lett – s alkalmanként nem rejtette véka alá a párttársaival ellentétes véleményét sem. A családalapítás, gyermeknevelés és a munka, hivatás nem egymást kizáró dolgok, Magyarország szegényebb lenne a nők teljesítménye nélkül – így reagált 2015-ben Kövér László nagy port kavaró megjegyzésére, miszerint „azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”.
Női szerepek, közéleti csörték
Novák Katalin annak is hangot adott, hogy szükség van a nőkre a politikában, ám neki is volt nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulása: egy videóban arra szólította fel a nőket, hogy ne mondjanak le privilégiumaikról egy rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben. Az eset kapcsán ellenzéki politikusok és médiumok azzal vádolták meg, hogy szülőgépnek minősíti a nőket.
Róna Péter gesztust is gyakorolt, hiszen az ellenzék kivonult a teremből, ő viszont megválasztása után gratulált a leendő államfőnek”
Visszatérve Novák Katalin leendő elnöki tevékenységére, korábbi portfóliójából sejthető volt, és az utóbbi hónapokban ő is nyilvánvalóvá tette, hogy a családpolitika változatlanul a szívügye lesz, kiegészülve a fenntarthatóság témájával. A Mandinernek adott januári interjúban úgy fogalmazott: a fenntarthatóság ott kezdődik, hogy legyen kinek továbbadni a környezettudatos gondolkodást. „Ha nincs következő generáció, nincs kinek megőriznünk a Földet” – szögezte le. A parlamentben múlt csütörtökön elmondott beszédében pedig egyértelművé tette: „Az én dolgom az lesz, hogy abba a magasságba emeljem a nemzettársaimat, ahol a magyarok magától értetődő összetartozása van, ahol megértés van, békesség és biztonság.”
Aznap nem csak ő mondott programbeszédet. Az Egységben Magyarországért hosszas huzavona után Róna Péter közgazdászt jelölte az államfői posztra, szinte az utolsó pillanatban és az esélytelenek nyugalmával, hiszen az ellenzéki képviselők létszáma miatt a próbálkozás legfeljebb szimbolikus lehetett. A balos holdudvarból is elhangoztak olyan megjegyzések, miszerint az a minimum a kormányváltásra készülők részéről, hogy Novák Katalinnal szemben képesek legyenek a nemzet egységét szerintük jobban megtestesítő aspiránst ringbe állítani. Kérdés persze, hogy a többdiplomás sikerpolitikus családanyával szemben egy idős, az ellenzéki oldalon is vitatott megítélésű közgazdászprofesszor mennyire volt jó választás.
Róna Péter, az ellenzéki frakciók köztársaságielnök-jelöltje beszédében hangsúlyozta: „a keresztény és felvilágosult Nyugat a mi közösségünk” Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A másik verzió egyébként az volt, hogy mivel a hatpárti konglomerátum a közvetlen államfőválasztást preferálja, erre hivatkozva nem állít senkit. Ebben az esetben inkább a Márki-Zay Péter aggályos nyilatkozatai miatti kommunikációs krízisre és a listaállítás körüli fennforgásokra koncentrált volna.
A Reakció legújabb adásában Kacsoh Dániel, Kereki Gergő és Mráz Ágoston Sámuel azt járják körül, mennyire kiszolgáltatott Magyar Péter és a Tisza párt a külföldi érdekeknek – különösen az ukrán politikai és pénzügyi nyomásnak.
„Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij a legjobb embertípus Brüsszelnek” – a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja számol be a szervezet legújabb akciójáról.
Elindult a Mandiner új egészségügyi műsora Vizit Kőnig dokival címmel, amelyben Szalai Laura minden hónapban egy-egy fontos témát jár körül dr. Kőnig Róberttel. Az első epizódban az életmódváltásé a főszerep: szó esik a fogyásról, a divatdiétákról, a szúrható „csodaszerekről” és a hosszú távú egészségmegőrzés valódi útjáról.
Új, egészségügyi műsor indul a Mandineren dr. Kőnig Róberttel: a sorozat célja, hogy közérthetően, de hitelesen kerüljenek terítékre az egészségünket érintő legfontosabb kérdések. Az első adás témája az életmódváltás, amelyben divatdiétákról, veszélyes fogyókúrás trendekről és valódi, hosszú távon működő megoldásokról esik szó.
A Szilágyi Dezső téren néhány keresztény fiatal megpróbálta összeegyeztetni a szocializmust és a hitet, de a titkosszolgálat figyelte őket. Hihetetlen történet a hatvanas évekből!